nőnap elé

Kedves barátnéim, ismerőseim; hölgyek, lányok, asszonyok, kisasszonyok, dámák, cédák és tündérboszorkányok! Néhány óra még hátra van a nemzetközivé lett világ bonbonos ünnepéig, de már megemlékezhetünk magunkról. Az első nőnap – még virág és csoki nélkül – 1857-ben esett meg, mikor is Carrie Bradshaw üknagymamája barátnőivel kivonult New York utcáira, hogy emberibb munkakörülményeket és egyenlő bánásmódot követeljen önmagának és társnőinek. Ezt követően némileg lassan haladtak az internacionális dolgok, de a századfordulón lendületet kapott a nőkérdés és vele az ünnep. 1909-ben az Egyesült Államokban meg is tartották az első, akkor még csak nemzeti nőnapot, valami rejtélyes oknál fogva február 28-án. Egy évvel később a II. Internacionálé VIII. kongresszusán határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközileg is nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. Így 1911. március 19-én ünnepelték meg először Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. Magyarországon jellemző módon nem, nálunk az első 1913-ban volt. A március 8. dátumot az orosz-szovjet eseményeknek köszönhetjük 1917. március 8-án – a Julián -naptár szerint február 23. – az orosz asszonyok tüntettek kenyérért és békéért, az önmegvalósítást és az egyenjogúságot valahogy elfelejtették… Akárcsak mára azt, hogy az egész onnan indult, hogy a nőnek nemcsak a munkához van joga, hanem az életéhez is. 

Így nőnap előestéjén írhatnék arról, hogy a „elfogadván a túlélés hatalmát: a Nő Isteni Lény. … a hím alacsonyabb rendű faj, testi gyengeségében, végzetes döntésképtelenségében, a holnaptól való félelmében, piti behódolásában, önző társas hajlamában, idegengyűlölő türelmetlenségében, (…) a férfi a természet hibája és a társadalom tragédiája.”* 

A hibás teremtéstörténetet továbbvive szólhatnék arról, “… hogy a teremtést valaki eleve elhibázta, mégpedig szándékosan, mert ha tökéletesre akarta volna csinálni, akkor nők nem léteznének, ilyen nők legalábbis egyáltalán, de nem tudta vagy nem akarta hibátlanra, talán épp egy nő volt az illető…”** 

Vagy írhatnék arról, hogy egy nőnapi esemény kapcsán egy nő írja le ezt a mondatot: “Igyekszünk akkor a hölgyek által talán preferáltabb témakörökkel készülni, sportot, autókat és hasonlókat kerülni :)” Hogy mekkora levegőt kellett vennem, hogy ne reagáljak azt csak az tudja elképzelni aki látott már legyezőt összecsapni.

Vagy arról, hogy így 2023-ban a méhem – megint/mindig – ‘közvagyon – állami tulajdon’ billogot visel és ami sokkal rosszabb, hogy ehhez magukat konzervatívnak valló nők tapsolnak lelkesen, mert asszonynak kötelesség, lánynak dicsőség.***

Vagy az üvegplafonról, melyről tanult barátnőim sokat tudnának mesélni. Vagy… hosszan lehetne sorolni, de felesleges. Ezek miatt kell még mindig a nőnap.

De hogy ne legyen ilyen drámai a vége, hoztam nektek három okos, gyönyörű, ironikus nőt Újvidékről. Ebben a dalban a (tű)sarokról énekelnek.

Ha van kedvetek, hallgassátok meg a Panonskom mornaru (Pannon tengerészhez) c. opusukat is. Nem gond, ha nem értitek a szöveget. 🙂

*Részlet a II. Futurista kiáltványból. Łódz Kaliska művész csoport. 

**in: Vida Gábor: Ahol az ő lelke, Magvető 2013

***szülni, babáim, Ratkó Anna klasszik szlogenje