Korábbi blogjaimban érdeklődéseim mindegyike teret kapott. Lett légyen szó történelemről, történelem és irodalom összeéréséről, egyház(ak)ról, vallásról, építészetről, gasztronómiáról -különös tekintettel a lekvárokra -, történelmi boszorkányságról, ezoteriáról, lélektépésről, etc. Itt sincs és nem is lesz másként, de ebben az önmutogatós áradatban elenyésző kisebbségben vannak a délszláv, horvát, tematikájú írások. Pedig valaha… Mindez arról jutott az eszembe, hogy a napokban lett nagykorú az ismeretségem illetve barátnői kapcsolatom néhány emberrel akiket annak a remeknek nem nevezhető ötletemnek köszönhetek, hogy a továbbiakban a horvát-magyar közös történelemmel akarok foglalkozni, ehhez meg kell tanulnom ‘rendesen’ horvátul és egy évnyi lektori nyelvórák után beiratkoztam horvát szakra. Ennek az évfordulónak örömére egykori blogjaim mélyéről előbányásztam a fekete üvegló titkát. Mi köze ennek a délszlávokhoz? Nagyon is sok. A legismertebb középkori félrefordítások egyike a “konj ot črnoga stakla”. Hogy mi ez és hogyan lett az alábbi összefoglalásból megtudhatjátok. Csak remélni tudom, hogy az eltelt időben nem nagyon haladta meg a tudomány(: Emlék és nosztalgia, avagy egy csipet szlavisztika.
A középkori világi irodalomnak két meghatározó és népszerű olvasmánya, a Nagy Sándor regény és a trójai háború története. Mindkét elbeszélés szervesen hozzátartozott a lovagi élet irodalmi kultúrájához, mindkettő sok prózai és verses feldolgozást ért meg. Ezzel rendkívüli hatást gyakoroltak a középkori egyetemes és nemzeti irodalmak fejlődésére.A középkor udvaraiban nem ismerték Homérosz eredeti művét. Tudásukra a trójai háborúról phrygiai Darestól, valamint Pindaros Ilias Latinájából, illetve Vergiliustól és Ovidiustól tettek szert. Nagy Sándor regény ősforrás egy pseudo-Callisthenés féle görög szöveg volt, ebből készült két latin, majd számtalan nemzeti nyelvű fordítás. Franciaországban és Angliában keletkeztek az elsők a XI. század folyamán. A Trója-regény első ismert nemzeti feldolgozása, a francia trubadúr-költő Benoît de Sainte Maure nevéhez köthető a XII. századból. Az ő eposza több szempontból is jelentős. Egyrészt mert valóban költői feldolgozás, nem egyszerű leírása az eseményeknek. Másrészt műve hatalmas befolyással bírt a trójai mondakör későbbi verses és prózai feldolgozásaira. Az ő nyomán készítette el Herbort von Fritzlar valamikor 1210 és 1217 között verses feldolgozását, ezt követte Konrad von Würzburg Trója éneke, majd Guido de Columna latin nyelvű műve (1287). Utóbbi olyan népszerű lett, hogy később szinte minden más változatot háttérbe szorított. Columna alkotásából olasz, cseh, francia, holland, izlandi, etc. Fordítások és átdolgozások készültek. Magyar nyelven Haller János Hármas Históriájában megjelent Trója –regény Guido eposzának fordítása.
A trójai monda számtalan középkori feldolgozása szerkezetileg két típusra vezethető vissza. Az egyik, ab ovo kezdi a történetet. Dares nyomán Jason és az argonauták történetével kezdi. Ebbe a kategóriába tartozik Josephus Iscanus, Benoît és Guido is. A második: Paris születésének körülményeivel és neveltetésével kezdi, rövid genealógiáját adva a phrygiai királyoknak Priamusig, Peleus és Thétis lakodalma, istennők viszálya, Paris ítélete és Heléna elrablása a történet folyam menete. Ide tartozik Simon Aurea capra, Konrad von Würzburg, az izlandi Trojummanna saga, valamint Hadrovics kutatási anyagát képező délszláv szövegek is.
A trójai mondának a középkori horvát, szerb, bolgár és orosz irodalomban öt különböző változata ismeretes, amelyek közös őstípusra vezethetők vissza.
a) ča –horvát nyelvű glagolita írású töredék, mely egy XV. századi (1451) vegyestartalmú kódexben maradt fenn. Paris ítéletéig.
b) horvátnyelvű, kaj és ča, ugyancsak glagolita írású szöveg, amely a „Petrisov zbornik” elnevezésű kódexben Rumanac trojski címen maradt fenn. 1468-ban másolták össze a kódexet, a regény néhány évtizeddel korábbi, szövege csaknem teljes.
c) a szerb változatot feltehetőleg glagolita nyelvű eredetiből másolták cirill betűsbe. A kódex valamikor a XV-XVI. században keletkezett. A regény szövege több helyen csonka, viszont kárpótlásként az egyes események illusztráltak. Némileg modernizálva és profanizálva egy képregény Trójáról.
d) Constantinos Manasses görög krónikájának, Breviarium historiae metricum, közép-bolgár fordításába idegen betétként illeszkedik bele azon a helyen, ahol Manasses a trójai háború történetét írja le. Erős horvát-szerb hatást mutat. Ezzel a bolgár változattal azonos szöveget őrzött meg egy XVI. századi orosz kézirat.
e) A bolgár szövegre visszavezethető orosz nyelvű variánsok.
Mindezek a szláv változatok műfaj, szerkezet, tartalom és bizonyos mértékig nyelv tekintetében is igen közel állnak egymáshoz. Kisebb-nagyobb eltéréssel lényegében ugyanazt mesélik el. Szövegek egy közös családba tartoznak. Ezek alapján, valamint mivel a regények szövegvariációi még tévedéseikben is azonosak Hadrovics feltételezte, hogy létezett egy ősverzió, amely a variánsok mintájául szolgált, és az alább ismertetendő okok miatt úgy gondolta, ez az ősforrás magyar nyelvű volt. Az őstípus közös, de mint szláv szövegek egymástól függetlenül keletkeztek. A kikövetkeztethető eredetit a horvát szövegek őrizték meg a legjobban. A regény meséjét, „minden különösebb költői invenciót nélkülöző egyszerűség, józanság jellemzi. Az egyes motívumok kivitelezése igen szerény stíluseszközökkel történik, összekapcsolásukra pedig a legegyszerűbb formulák szolgálnak.”[1] Mindez arra utal, hogy az ősszöveg Benoît és Guido előtt, de legalábbis műveiknek ismertté válása előtt keletkezett. Feltehetőleg még a XIII. és XIV. sz. fordulója előtt.
Fontos megállapítani, hogy nem a görög, hanem a latin kultúrkörben keletkezett, ennél fogva a szlávoknál sem keletről nyugatra, hanem nyugatról keletre terjedt. Bizonyítja ezt az, hogy „az egész ókori meseanyag a latin költők és írók által hagyományozott alakban jelenik meg. … az istenek és hősök nevei is, amelyek következetesen nem eredeti görög, hanem latinosított alakjukban fordulnak elő” [2]
A latin eredet mellett szól olyan perdöntő nyelvészeti érv is, mint a tulajdonnevek hangalakja. Egy ókori név szláv átírásában s helyén š, vagy ž jelentkezik, th helyén t és nem f áll, ch helyén c vagy k és nem h, stb. az ilyen név semmiképpen sem magyarázható görögből. Trója –regény tulajdonnevei, mint Venuš Tetiš (Thetis), Ancižeš (Anchises) stb. nem származhatnak görög szövegből, mert szláv átírásuk mindenben ellenkezik a középgörög kiejtéssel.
Mind az irodalomtörténeti, mind a nyelvészeti érvek amellett szólnak, hogy a délszláv Trója-regény latin, nyugati kultúrkörben keletkezett és ősszövege latin volt. A szerző a mondai anyagot latin költői és prózai forrásokból merítette és irodalmi mintaként Dares elbeszélése és a Nagy Sándor-regény lebegett előtte. A szláv változatok igen közel állnak egymáshoz, de szövegük nem teljesen azonos. A szerb változat pl. részletesen kidolgozza a párbeszédeket, magyaráz, ellenben a bolgár és horvát verzióval, melyek sokkal szűkszavúbbak. Nem egyetlen közös eredeti különböző szláv fordításairól van szó, hanem az idők folyamán többszöri másolás, átdolgozás, kivonatolás, bővítés útján keletkezett változatoknak egymással közvetlen összefüggésben nem álló szláv fordításaival.
Hadrovics a nyelvi jelenségek vizsgálatával folytatja, amely szerinte szükségszerű következményei a magyarból való fordításnak. Majd az egyes szláv szövegek beható elemzése, egymással és más latin nyelvű forrásokkal való egybevetésük során kielemzi azokat a félreértéseket, amelyeket csak magyar közvetítőszöveg feltevésével lehet magyarázni.
Szláv szövegek közös vonása, hogy a tulajdonnevek a magyarországi latin kiejtésnek megfelelő hangalakban fordulnak elő. A latin s helyén, szó elején és végén, valamint zöngétlen mássalhangzós környezetben š áll: Dardanuš, Menelauš, Klitemištra, stb.A latin s-et a magánhangzók között és zöngés mássalhangzós környezetben következetesen ž képviseli: Režuš (Rhesus), Teržiteš (Thersites).A latin h hangot nem képviseli semmi: Elena (Helena), Ežiona (Hesiona), Ektor (Hector). Példának hozza fel még a már fent említett ch és ph hangok kérdését is. A legsúlyosabb érv az š-ező latin kiejtés, de ez a középkorban Csehországban, Lengyelországban is elterjedt volt. A magyar koronához tartozó zágrábi püspökségben teljesen azonos volt a magyarországival. A tulajdonnevek sok esetben az eredeti latin alaktól eltérő változatot mutatnak, ezek a szabályszerű magyar hangfejlődés nyomai. Hasonlóképpen a magyar közvetítőszöveg melletti bizonyíték a tulajdon-és földrajzi nevekben a mássalhangzócsoportok feloldása. A tulajdonnevek a Trója-regények állatorvosi lovai. Minden megfigyelgető rajtuk a hangváltozásokon át a csonkulásokig. Ez a jelenség az a-val és e-vel kezdődő tulajdonneveknél és idegenszavaknál figyelhető meg. Az ilyen csonkulásnak az az oka, hogy az első magánhangzót a fordítók magyar határozott névelőnek vagy mutató névmásnak érzik, s ennek elvonásával keletkezik a csonka alak. Így lett Agamemnonból Gamenon, Aiaxból Jakš.
A magyar eredetre vonatkozóan árulkodó jel, hogy a gospodin és gospođa (gospoja, gospa) szavak gyakran a velük kapcsolatos tulajdonnév után állnak és nem előtte, ahogy azt a szláv nyelvszokásnak megfelelően várni lehetne, hanem utána.
Tulajdonnevektől független bizonyíték a magyar ősforrásra, hogy a számnév mellett az igei állítmány egyes számban áll, holott a szláv nyelvhasználat többes számot kívánna.„A magyar nyelv sajátos szerkezetéből lehet csak megérteni azokat az eseteket, amikor az egyik szöveg egyszerű igealakjával szemben a másik szövegben kifejezett műveltető ige áll. Az ilyen eseteket úgy foghatjuk fel, hogy a horvát vagy szerb fordító a magyar múlt idejű igealakot műveltető igének értette és a cselekvést reći, kazati, vagy činiti ige segítségével, körülíró szerkezettel adta vissza.”[3]
Szép példája a magyar közvetítőszöveg használatának, hogy a fordítókat a szóválasztásban az előttük fekvő magyar szöveg befolyásolta. Amikor olyan állt az eredetiben, amelynek hasonló hangalakú párja volt a szerb-horvátban, nem kerestek helyette mást, hanem „ösztönösen” megtartották. Pl. barát – brat, cserép –črip, király – kralj, kincs – kinč stb. Tanulmányában Hadrovics részletesen elemzi a különböző szövegvariánsokat így világítva meg azokat a félrefordításokat, félreértéseket illetve hungarizmusokat. Csak egy példát említek, amely perdöntő Hadrovics érvelésében: konj ot črnoga stakla ’fekete üvegló’ Hogyan lett a trójai falóból üvegló? Hadrovics magyarázata szerint ekképp: „a fogódzót az elbeszélésnek az a része adta, mely szerint a lóba 300 vitéz fért bele… A latin ősszövegben ez lehetett: *faciam vobis ingentem equum cavum. Régi nyelvünkben gyakori volt az üreg melléknév concavus, cavus, hohk értelemben, tehát a kritikus helyen feltehetőleg *felette üreg lovat állhatott…”[4] melyet a másoló elnézett így s fordította: *fekete üveglovat. Ez valamennyi szláv szövegben megtalálható, előfordul. Ez a hiba, azt feltételezi, hogy már valamelyik másoló követte el ezt a hibát.
A középkori nyugati irodalmakban mindeddig nem sikerült olyan prózai Trója-regényt találni, amely a maga egészében csak megközelítőleg is hasonlítana a délszláv változatokhoz. Ez a tény egyre közelebb hozta azt a kérdést, hogy vajon nem magyarországi írótól származhatott-e a latin eredeti is. Trója-regényünk azonos azzal az elveszett trójai históriával, amelyről P. magister, III. Béla jegyzője említ a Gesta Hungarorum előszavában. Azt írja, hogy iskolai tanulmányai idején írta. Több bizonyíték is szól e mellett. Ezek közül a fontosabbak az előszó, Ovidius. A latin költő kiaknázása a szláv Trója-regényekben szembeötlő. A történet Ovidius elbeszéléséből vagy egyes ovidiusi helyekhez fűzhető. Ez mindenképpen P. mester felé mutat, aki Orleánsban végezte tanulmányait. Az orleánsi iskolában Ovidius volt a legtöbbet tanulmányozott, utánzott klasszikus költő. A legfontosabb bizonyíték a délszláv Trója regények és a Gesta Hungarorum tartalmi és szerkezeti egyezései.A XII. sz. közepe táján Franciaországban tanult P. mester, III. Béla király későbbi jegyzője, aki latinul megírta a trójai háború történetét, ahogy annak részleteit az ókori latin költők olvasása és magyarázása közben tanáraitól hallotta. Rövid lovagregény, nem maradt fenn. Ezt a latin szöveget valamikor a XIII. sz. elején magyarra fordította egy nagy tudású, nagy műveltségű ismeretlen. A magyar fordításból a középkorban több másolat, illetve változat készült, ezek közül azonban egyik sem maradt fenn. Ebből a magyar verzióból készült a horvát és szerb fordítás, ezekből a bolgár, bolgárból az orosz.
A délszláv szövegek a tulajdonnevek hangalakjaiban, szóhasználatukban, hungarizmusokban, a csak magyarból érthető szövegromlásokban magukon viselik a magyar közvetítés nyomait. Hadrovics adott egy választ, feltette, hogy létezett egy latin-magyar ősszöveg. Trója –regényekben erre a válaszra kereste a bizonyítékokat. Meg is találta őket.
Forrás: Hadrovics László: Az ó-magyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban, Akadémiai Kiadó Budapest 1954
[1] Hadrovics László: Az ómagyar Trója-regény… (Akadémiai Kiadó Budapest 1954) 101-102. o.
[2] Hadrovics im. 102. o.
[3] Hadrovics im. 112. o.
[4] Hadrovics im. 148. o.
voltak napok - vannak napok 