sz, mint…

Sz, mint szavak, szentimentalizmus, szláv,  szintézis, szirén, szituáció, szinkópa, szégyen(telen), szemérem, szajha. Sz, mint…
Szeretlek – suttogta. Puszit lehelt a lapockájára, átölelte és újra odamondta a férfi hátának, szeretlek. Halkan, nehogy felébressze. Semmi kis szó, köztük és ebben a helyzetben borzasztó banális is. Szégyellte. Nem, nem az érzést. Volt idő, mikor magát az érzést is tagadta, volt mikor szégyellte és gyűlölte magát érte, hogy becsapja és hazudik magának, hogy már nem. Az elmúlt, az érzés volt és maradt. Nem ezt a megmagyarázhatatlan, mélyről fakadó, nagyon erős az első pillanattól élő valamit szégyellte. Pogány szenvedély igazsága. Honnan? Mi táplálja? Ki tudja? Talán az, hogy addig él még be nem telik. Addig hiába minden idő, távolság, nemlátás. A nemlátás semmire nem jó. Csak a láthatás ölheti meg, múlathatja el. Az idő soha nem old meg semmit csak elröpül. Azt szégyellte, hogy nem szereti eléggé, hiszen azt mondják a bölcsek, hogy amor omnia vincit v. omnia vincit amor? -sose szerette Vergiliust, a latint sem. Ez az érzés nem győzött le semmit és senkit, rajta kívül. Akadály, kerékkötő és más semmi. Hiába szeretni nem lehet. Akkor az a válasz, hogy hiába tart él benne olyan régóta, erősen, megingathatatlanul, ez mégsem elég erős az isteneknek. Felrémlett benne egy félmondat az éjszakából. A férfi mondta, kérdezte tőle. Hogy tudnak égetni a félmondatai! Amelyek úgy ott maradnak kettőjük között, melyekbe nem mer belekapaszkodni, hagyja hadd lebegjenek, hiszen annyiszor kiderült már, meggondolja magát, visszavonja, elfelejti, vagy valamit csinál velük, hogy olyan legyen mintha ki se mondta volna. Sose tudta eldönteni, hogy ez szeszély, félelem, (ön)bizonytalanság, esetleg kegyetlenség-e részéről. Vagy mindegyik.Ha elmondaná, ha elmondhatná változna bármi is? Esélyt adna? Vagy megszánná? Nem a szánalma kell. A szerelme. Vagy az illúziója. 

…

Szeretlek – suttogta. Puszit lehelt a lapockájára, átölelte és újra odamondta a férfi hátának, szeretlek. Halkan, nehogy felébressze. Sóhajtotta csak, de tudta, ha üvöltené a férfi akkor sem hallaná meg.

Kelt, 2008. október 20. 

Néhány nap híján tizenhat (16) éve írtam. Eredetileg is blogbejegyzés volt, egy akkor nagyon személyes és friss történés megörökítése. Azt hiszem ez volt az az írásom, amit ST átemelt magához, a minden ember valahol mennyire egyforma a különbözések ellenére jegyében. Az a felület évek óta elérhetetlen. Nekem szeretem (és fontos) írásom maradt. Néhány évvel később egy részét egy levélben írtam meg (igen, ugyanannak aki anno inspirálta, #etruszkmosoly). Amiért ma előkerestem egy álom, egy éppen olvasott regény egy bekezdése és egy még szeptemberben kapott email.