a megkövült félhold

Mesélj valamit! Ginga, mesélj valamit! – Rendben. Figyeljetek jól. Egy mesét mondok el nektek; igazi keleti mesét. A megkövült félholdról.

A csillagos ködbe vesző időkben – mikor az uralkodók még államférfiak voltak – élt Süleyman pádisáh. Birodalma hatalmas volt, bár lenyugodott benne a nap. A szélfútta pannon pusztától Perzsia hegyeiig terjedt. Ennek a birodalomnak az egyik magas hegyek őrizte vidéke volt Perísztán*. Hogy ilyen névvel nem találni országot-tartományt egy térképen sem? Persze-persze. A világ réseit addig nőtte, fonta, szőtte a konvenció, a materializmus és a ráció míg bezárult előttetek. Bosznia- Hercegovina néven keressétek. Megvan? Akkor folytatom. A hatalmas pádisáh bölcs nagyapja Bajazid szultán csatolta országai közé. Vad vidék volt. Gyors folyású hegyi patakokkal, gyaur kutyák között is hitehagyottnak számító bogumilokkal, szálfatermetű szlávokkal, hideg telekkel, forró nyarakkal, hegycsúcsokon és völgyekben lakó tündérekkel. Volt ebben a vad tartományban egy türkizszín folyó mellett épült város, Mosztár. Városka volt csupán a tartomány központját a tengerrel összekötő út mentén. Hídja is rozoga volt, egyszerű fahíd. Vasláncon lógott a rohanó folyó felett. Nem csoda hogy sokan halálfélelemmel, Allah kegyelmébe ajánlva magukat, léptek rá. A városkából azonban szandzsák központ lett, lassú növekedésnek indult. Egy reggelen Süleyman pádisáh – örök világosság fényeskedjék néki! – parancsot adott építészének, hogy tervezzen kőhidat a városnak. 

Hajrudin tehetséges és merész építő volt. Olyan hidat akart mely az idők végezetéig és még két napig hirdeti Allah és a szultán dicsőségét. Új módszereket dolgozott ki. Lázasan kereste a tökéletes megoldást, hogy a híd erős és tartós legyen. Ha igaz, mert kezeljétek kritikával a régiek elbeszéléseit, az építkezésnél felhasználtak gyapjút, mézet és háromszázezer tojást is, hogy szilárdan álljon a híd a színejátszó Neretva felett. Majd évtizedig épült, de valóban a világ legszebb hídja lett. A tenelija kő a rávetülő fény erősségétől változtatta halvány színét. A türkiz Neretva habjai felett 24 méter magasan ívelő híd a maga idejében a leghosszabb egynyílású kőhíd volt. Elegáns szépsége, kecses íve maga volt a megkövült (fél)hold. Erős volt a Neretva hídja, hatalmasak a hidat védő tornyok. Tele voltak a raktárak, hívogatóak voltak a kertek és a fasorok. A költők megénekelték a vágyat és a szépséget. A város gyönyörű virág volt Allah kertjében. A hatalmas pádisáh méltatlan utódai azonban eltékozolták e kincset. Így a hidzsra 1295. évében a franjok civilizatórikus misszióval megérkeztek a Neretva partjára (is). Melyen még mindig ott ívelt a Hajrudin álmodta híd. Sok neve volt az eltelt századok alatt. Volt Novi, majd Veliki, míg végül Stari lett. A város sokadik virágzását élte. Vasútvonalak érintették, arculata, infrastruktúrája a franj fővárosra Bécsre hajazott. Aztán elmúlt ez is. Új uralkodók jöttek. A város azonban nem törődött velük sem többet, mint az előzőekkel. “A híd kapujában, az ég, a folyó és a hegyek között nemzedék nemzedék után megtanulta, hogy ne sajnálja túlságosan azt, amit a zavaros víz elragad magával. Itt költözött beléjük a kasaba tudat alatti bölcsessége: hogy az élet fölfoghatatlan csoda, mert szüntelenül költ és pazarol, mégis tovább tart, és szilárdan áll, mint a híd.”** A híd állt, az élet zajlott és csak hideg csillagtalan éjszakákon suttogta a folyó a Trebević csúcsán élő tündér szavait, mérges kígyó alszik Mosztárban…***

Az új hatalom a franjokhoz hasonlóan Jézustól (béke legyen vele!) számolta az időt. Így köszöntött be a XX. század utolsó évtizede. Első napja a Mars jegyében állt, s ez arra mutatott, hogy arat majd a halál, tombol a vész és a vérontás. Öldöklés dúl, vérben tobzódik a halál.**** Az Erünniszek, e lelketlenül szép kegyetlen lények, almái szerteszét gurultak. Viszályt szítva apa és fiú között, fivér és nővér közt, barát és barát közt. Szomszédok kik oly szívélyesek voltak acsarkodó kutyákká változtak. Felébredt a mérges kígyó. A Neretva határfolyó lett a városon belül. Ki jobbra, ki balra a hadurak parancsa szerint. Nem volt már más kapocs csak a Híd. A Stari Most mely több mint négy évszázada ívelte át a színejátszó Neretvát. Állt a híd, de már szálka volt az új hatalom szemében. Egy eltűnt világ hírmondója a kizökkent időben. A szálkákat el kell távolítani. Egy bágyadt őszi napon megtörtént az, amit két világégés és négyszázhuszonhét év sem ért el. 

A Neretva hullámai elnyelték az évszázados köveket. A háborúknak – legalábbis a fegyverrel vívottaknak – azonban az a sorsa, hogy végük legyen. Ez is befejeződött nem is oly sokkal a híd halála után. A város tele volt sebekkel. Nagyobb pusztítás volt itt, mint bárhol máshol a rommá tett országban. Mindenhonnan érkeztek, hogy segítsenek újjáépíteni. Két határon túlról Madjarisztánból érkeztek katonák, hogy kiemeljék a Neretvából a híd köveit. A madjarok szerették ezt a várost. Talán, mert valaha élt-járt utcáin egy dervisük. Aki megfestette a hidat és az azóta minden tankönyvükben benne van. A távoli Firenze építészei álmodták újra Hajrudin álmát. Nem volt könnyű dolguk, mert az egykori építész tervei nem maradtak fent. Majd évtizedig épült. Újra átível régi fényében a színejátszó Neretva felett névleg összekötve jobb és balt. Megidézve egy eltűnt világot a kizökkent időben.

A mosztári Öreg hidat 1993. november 8-án vonták komolyabb ágyútűz alá. Hajrudin azonban erős hidat alkotott így csak 1993. november 9-én omlott a Neretvába. Az újjáépítést egyéves felmérési munka előzte meg. A XVI. századi híd egy világos tónusú, „tenelija” nevű helyi mészkőből épült. Az építőköveket acél csapokkal kapcsolták össze, a csapok a kövekbe vájt furatokba illeszkedtek, a furatokat pedig ólommal öntötték ki. Így egy kő-acél rendszer alakult ki, amely a híd szerkezetét adta. Az újjáépítés során is a korabeli szerkezeti megoldást alkalmazták. A lefektetett műemléki elvek alapján valamennyi fellelt maradvány újrafelhasználásáról egyenként döntöttek, ez mintegy 45 ezer adat elemzését tette szükségessé. 2004-re épült fel az új híd. Hivatalos átadására 2004. július 23-án került sor. Az UNESCO 2005-ben a világörökség részévé nyilvánította.

*Tündérország
**Ivo Andrić: Híd a Drinán, Európa 1958, Csuka Zoltán fordítása 

***Trebević tündére egy népdal szerint az alábbi szavakkal figyelmeztette Ali pasát:Vigyázz Stolacra, óvakodj Počiteljtől,Mostart soha ne téveszd szem elől,Mérges kígyó alszik Mostarban…
****Tavaddud, a rablány története (436-462. éjszaka) fordította: Prileszky Csilla in: Az Ezeregyéjszaka meséi III. kötet Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2000, kiemelés tőlem